Aprítékolás - Újbuda - Regisztráció 2019. tavasz

A házaknál történő aprítékolás rendszere némileg megváltozik, ugyanis Újbuda Önkormányzata szeretné, ha minél több szerves anyag maradna helyben és hasznosulna a kertekben. Az aprítékolási akcióra március 25. és május 6. között kerül sor. 

A szolgáltatás minden újbudai lakos számára ingyenes az alábbi feltételekkel:

  • Előzetes regisztráció szükséges!
  • Egy címmel egy regisztráció adható le.
  • Regisztrált címenként max. 5 m3 zöldhulladék (kb. 2 m széles, 2 m hosszú, 1,2 m magas halom ágak, gallyak) aprítása biztosított.

Hová kell kihelyezni a gallyakat?

  • Az aprítandó gallyakat az ingatlan elé kell kikészíteni, az alábbi, kerületrészeknél feltüntetett napon, úgy, hogy azok a gyalogos és gépjármű közlekedést ne akadályozzák. Amennyiben az ingatlana környezetében lévő közterület jellege miatt nem tudja kihelyezni az ágakat, kérjük ezt a megjegyzés rovatban jelezze.
  • Az idő előtti hulladék kirakás szabálysértésnek minősül!
  • A teherautónak és az aprítógépnek 12 méter hosszú, vagyis három személyautónyi hely biztosítása szükséges.
  • A meghirdetett időpontnál később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!

Az aprítékolási szolgáltatáshoz az ágakat, gallyakat az alábbiak szerint kérjük előkészíteni:

  • Maximum 15 cm átmérőjű, szennyeződésektől mentes gallyak aprítékolhatók,
  • amelyeket nem kell összekötni,
  • sem feldarabolni,
  • csupán a vastagabb végükkel egy irányba rendezni.
  • A gép füvet, falevelet nem tud aprítékolni, kivéve a gallyakon, ágakon található leveleket.

Mikor végzik el a munkát?

  • A visszaigazolt regisztráció alapján a szolgáltatást végző vállalkozó az ágak kihelyezését követő nap(ok)on 8.00 és 15.30 óra között fogja elvégezni az aprítékolást, ha az időjárási viszonyok is lehetővé teszik a munkát aznap.

Meddig lehet jelentkezni?

Az adatok feldolgozása és az aprítékolás előkészítése érdekében körzetenként az ágak kikészítésének napján délben lezárjuk a jelentkezést az alábbiak szerint:

  • Kelenföld 1. (Hamzsabégi út - Etele út - Fehérvári út közti terület) - 2019. március 24. vasárnap 12 óráig
  • Kelenföld 2. (Hengermalom út – Fehérvári út – Hamzsabégi út – Duna közti terület) - 2019. március 26. kedd 12 óráig
  • Albertfalva 1. (Etele út – Fehérvári út – Andor utca - vasút által határolt terület) -  2019. március 28. csütörtök 12 óráig
  • Albertfalva 2. (Andor utca – Fehérvári út – vasút által határolt terület) - 2019. március 31. vasárnap 12 óráig
  • Albertfalva 3. (Hengermalom út – Fehérvári út – Duna által határolt terület) - 2019. április 2. kedd 12 óráig
  • Őrmező, Dobogó - 2019. április 4. csütörtök 12 óráig
  • Kelenvölgy - 2019. április 6. szombat 18 óráig
  • Péterhegy - 2019. április 10. szerda 12 óráig
  • Gazdagrét, Madárhegy, Pösingemajor - 2019. április 14. vasárnap 12 óráig
  • Sasad 1. (Rétköz utca - Sasadi út közti terület) - 2019. április 16. kedd 12 óráig
  • Sasad 2. (Sasadi út - Dayka Gábor utca közti terület) - 2019. április 23. kedd 12 óráig
  • Sashegy - 2019. április 28. vasárnap 12 óráig
  • Gellérthegy - 2019. május 1. szerda 12 óráig
  • Szentimreváros, Lágymányos - 2019. május 5. vasárnap 12 óráig

A regisztráció beküldéséről automatikus válaszlevelet küld az oldal. Ha ez egy órán belül nem érkezik meg a megadott e-mail címre, akkor az igénybejelentés sikertelen. Ez esetben próbálja újra, vagy jelezze a hibát munkaidőben a 06-30/544-8778-as telefonszámon.

A *-gal jelölt mezők kitöltése mindenképpen szükséges, ha valamelyik kimarad, akkor a regisztrációt nem fogadja a rendszer!

0%
Jelentkező adatai
+361
7 db szám egybeírva Kérjük, az alábbi formátumban adja meg vezetékes telefonszámát előhívó és körzetszám nélkül: 2345678 (CSAK 7 db számjegy szünet és kötőjel nélkül). Ha nincs vezetékes telefonja, akkor kérjük, a következő számot írja be a mezőbe: 1000000.
+36
körzetszám, telefonszám – 9 db szám egybeírva. Kérjük, az alábbi formátumban adja meg mobil telefonszámát körzetszámmal, ország előhívó nélkül: 305448778 (CSAK 9 db számjegy, szünet és kötőjel nélkül). Ha nincs mobiltelefonja, akkor kérjük, a következő számot írja be a mezőbe: 201000000.
Kérjük, létező e-mail címet adjon meg és ellenőrizze, hogy pontosan adta-e meg, ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem tudjuk felvenni Önnel a kapcsolatot, nem kapja meg a visszaigazolást és a további értesítéseket.
Ágaprítás helyszíne
Válasszon a listából, ezután a cím alatt megjelenik meg az ágak kikészítésének időpontja!
Cím
KELENFÖLD 1. (Hamzsabégi út - Etele út - Fehérvári út közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁRCIUS 24. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
KELENFÖLD 2. (Hengermalom út – Fehérvári út – Hamzsabégi út – Duna közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁRCIUS 26. KEDD. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 1. (Etele út - Fehérvári út - Andor utca - vasút által határolt terüle
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁRCIUS 28. CSÜTÖRTÖK. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 2. (Andor utca – Fehérvári út – vasút közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁRCIUS 31. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 3. (Hengermalom út – Fehérvári út – Duna által határolt terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ŐRMEZŐ, DOBOGÓ
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 4. CSÜTÖRTÖK. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
KELENVÖLGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 7. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
PÉTERHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 10. SZERDA. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
GAZDAGRÉT, MADÁRHEGY, PÖSINGERMAJOR
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 14. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASAD 1. (Rétköz utca - Sasadi út közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 16. KEDD. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASAD 2. (Sasadi út - Dayka Gábor utca közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 23. KEDD. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. ÁPRILIS 28. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
GELLÉRTHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁJUS 1. SZERDA. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SZENTIMREVÁROS, LÁGYMÁNYOS
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell kikészíteni az ágakat: 2019. MÁJUS 5. VASÁRNAP. A tényleges aprítékolás a következő nap(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
Ágaprítási információk
Az aprítandó anyag várható mennyisége
Az ingyenes aprítékolási szolgáltatás keretében regisztrált címenként max. 5 m3 zöldhulladék (kb. 2 m széles, 2,5 m hosszú, 1 m magas kupac) aprítása biztosított. Kérjük, hogy az aprítékolásra váró ághalom paramétereit pontosan - lemérve! - adja meg, mert csak így tarthatóak a szolgáltatás elvégzésére kiválasztott időpontok! Segítő közreműködését köszönjük! Tört értéket is megadhat pl.: 1,5 (egy tizedes pontosság elegendő, tizedes VESSZŐvel beírva).
méter
méter
méter
Ha becsült értéket ad meg, kérjük, gondolja át, hogy maximum saját magasságáig tud kényelmesen felpakolni egy halmot.
A kerten belüli aprítékoláshoz minimum 300 cm széles kapubeálló szükséges, továbbá elegendő hely a teherautó ráfordulásához. Ha a ház előtt kéri az aprítást, akkor 12 méter (3 személyautónyi) helyet kell biztosítani a teherautónak és az aprítógépnek.
Előkészítés
Az aprítékolási szolgáltatáshoz az ágakat, gallyakat az alábbiak szerint kérjük előkészíteni: Maximum 15 cm átmérőjű, szennyeződésektől mentes gallyak aprítékolhatók, amelyeket nem kell összekötni, sem feldarabolni, csupán a vastagabb végükkel egy irányba rendezni. A gép füvet, falevelet nem tud aprítékolni, kivéve a gallyakon, ágakon található leveleket.
Kérjük, lehetőség szerint az ingatlan elé helyezzék ki az aprításra előkészített ágakat, mert - a nagy számú jelentkezések miatt - munkatársainknak nincs ideje, kapacitása az ágak kihordására.
Az apríték kezelése
Az aprítékolás során a kiindulási anyag kb. hatodára esik össze! Pl: Ha az aprítékolásra váró anyag paraméterei: 3m x 2m x 1m, azaz 6 laza köbméter, akkor a keletkező apríték kb. 1 köbméter
Kizárólag az Újbudai aprítékolási akció lebonyolítása során.