Újbuda - Aprítékolási regisztráció - 2025. tavasz

Újbuda Önkormányzata a házaknál történő aprítékolási akcióval azt szeretné elérni, hogy minél több szerves anyag maradjon helyben és hasznosuljon a kertekben.

Az aprítékolási akcióra március 30. és május 30. között kerül sor. 

A szolgáltatás minden újbudai lakos számára ingyenes az alábbi feltételekkel:

  • Előzetes regisztráció szükséges!
  • Egy címmel egy regisztráció adható le.
  • Regisztrált címenként max. 5 m3 zöldhulladék (kb. 2,5 m hosszú, 2 m széles, 1 m magas halom ágak, gallyak) aprítása biztosított.

Hová kell kihelyezni a gallyakat?

  • Az aprítandó gallyakat az ingatlan elé kell kikészíteni, az alábbi, kerületrészeknél feltüntetett napon, úgy, hogy azok a gyalogos és gépjármű közlekedést ne akadályozzák. Amennyiben az ingatlana környezetében lévő közterület jellege miatt nem tudja kihelyezni az ágakat, kérjük ezt a megjegyzés rovatban jelezze.
  • Az idő előtti hulladék kirakás szabálysértésnek minősül!
  • A teherautónak és az aprítógépnek 12 méter hosszú, vagyis három személyautónyi hely biztosítása szükséges.
  • A meghirdetett időpontnál később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!

Az aprítékolási szolgáltatáshoz az ágakat, gallyakat az alábbiak szerint kérjük előkészíteni:

  • Maximum 15 cm átmérőjű, szennyeződésektől mentes gallyak aprítékolhatók,
  • amelyeket nem kell összekötni,
  • sem feldarabolni,
  • csupán a vastagabb végükkel egy irányba rendezni.
  • A gép füvet, falevelet nem tud aprítékolni, kivéve a gallyakon, ágakon található leveleket.

Mikor végzik el a munkát?

  • A visszaigazolt regisztráció alapján a szolgáltatást végző vállalkozó az ágak kihelyezését követő nap(ok)on 8.00 és 15.30 óra között fogja elvégezni az aprítékolást, ha az időjárási viszonyok is lehetővé teszik a munkát aznap.

Meddig lehet jelentkezni?

Az adatok feldolgozása és az aprítékolás előkészítése érdekében körzetenként az ágak kikészítésének napján délben lezárjuk a jelentkezést az alábbiak szerint:

  • 1. Kelenföld 1. (Hamzsabégi út - Etele út (páratlan oldal) - Fehérvári út (páratlan oldal) közti terület) - 2025. március 30. vasárnap 12 óráig
  • 2. Kelenföld 2. (Hengermalom út (páros oldal) – Fehérvári út (páros) – Hamzsabégi út – Duna közti terület) - 2025. április 2. szerda 12 óráig
  • 3. Albertfalva 1. (Etele út (páros oldal) – Fehérvári út (páratlan oldal) – Andor utca (páratlan oldal) - vasút által határolt terület) -  2025. április 6. vasárnap 12 óráig
  • 4. Albertfalva 2. (Andor utca (páros oldal) – Fehérvári út (páratlan oldal) – vasút által határolt terület) - 2025. április 8. kedd 12 óráig
  • 5. Albertfalva 3. (Hengermalom út (páratlan oldal) – Fehérvári út (páros oldal) – Duna által határolt terület) - 2025. április 14. hétfő 12 óráig
  • 6. Őrmező, Dobogó (Március utca - Május utca - Péterhegyi út - Rimaszombati út által határolt terület is ide tartozik) - 2025. április 15. kedd 12 óráig
  • 7. Kelenvölgy (Ringló út (páros oldal) - Péterhegyi út (páros oldal) - Egér út (páratlan oldal) - vasút közti terület) - 2025. április 21. hétfő 12 óráig
  • 8. Péterhegy (Egér út (páratlan oldal) - Péterhegyi út (páratlan oldal) - Vöröskúti határsor - Balatoni út közti terület) - 2025. április 28. hétfő 12 óráig
  • 9. Gazdagrét, Madárhegy, Pösingemajor - 2025. május 4. vasárnap 12 óráig
  • 10. Sasad 1. (Rétköz utca - Sasadi út (páros oldal) közti terület) - 2025. május 7. szerda 12 óráig
  • 11. Sasad 2. (Sasadi út (páratlan oldal) - Dayka Gábor utca (páros oldal) közti terület) - 2025. május 14. szerda 12 óráig
  • 12. Sashegy (Dayka Gábor utca (páratlan oldal) - Meredek utca (páros oldal) - Budaörsi út közti terület) - 2025. május 21. szerda 12 óráig
  • 13. Szentimreváros, Lágymányos - 2025. május 26. hétfő 12 óráig
  • 14. Gellérthegy - 2025. május 28. szerda 12 óráig

A regisztráció beküldéséről automatikus válaszlevelet küld az oldal. Ha ez egy órán belül nem érkezik meg a megadott e-mail címre, akkor az igénybejelentés sikertelen. Ez esetben próbálja újra, vagy jelezze a hibát munkanapokon 17 és 19 óra között a 06-30/544-8778-as telefonszámon.

A *-gal jelölt mezők kitöltése mindenképpen szükséges, ha valamelyik kimarad, akkor a regisztrációt nem fogadja a rendszer!

0%
Jelentkező adatai
+361
7 db szám egybeírva Kérjük, az alábbi formátumban adja meg vezetékes telefonszámát előhívó és körzetszám nélkül: 2345678 (CSAK 7 db számjegy szünet és kötőjel nélkül). Ha nincs vezetékes telefonja, akkor kérjük, a következő számot írja be a mezőbe: 1000000.
+36
körzetszám, telefonszám – 9 db szám egybeírva. Kérjük, az alábbi formátumban adja meg mobil telefonszámát körzetszámmal, ország előhívó nélkül: 305448778 (CSAK 9 db számjegy, szünet és kötőjel nélkül). Ha nincs mobiltelefonja, akkor kérjük, a következő számot írja be a mezőbe: 201000000.
Kérjük, létező e-mail címet adjon meg és ellenőrizze, hogy pontosan adta-e meg, ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem tudjuk felvenni Önnel a kapcsolatot, nem kapja meg a visszaigazolást és a további értesítéseket.
Ágaprítás helyszíne
Válasszon a listából, ezután a cím alatt megjelenik az ágak kikészítésének időpontja!
Cím
KELENFÖLD 1. (Hamzsabégi út - Etele út - Fehérvári út közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁRCIUS 30. VASÁRNAP. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
KELENFÖLD 2. (Hengermalom út – Fehérvári út – Hamzsabégi út – Duna közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 2. SZERDA. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 1. (Etele út - Fehérvári út - Andor utca - vasút által határolt terüle
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 6. VASÁRNAP. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 2. (Andor utca – Fehérvári út – vasút közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 8. KEDD. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ALBERTFALVA 3. (Hengermalom út – Fehérvári út – Duna által határolt terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 14. HÉTFŐ. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
ŐRMEZŐ, DOBOGÓ
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 15. KEDD. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
KELENVÖLGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 21. HÉTFŐ. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kirakott zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
PÉTERHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. ÁPRILIS 28. HÉTFŐ. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
GAZDAGRÉT, MADÁRHEGY, PÖSINGERMAJOR
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 4. VASÁRNAP. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASAD 1. (Rétköz utca - Sasadi út közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 7. SZERDA. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASAD 2. (Sasadi út - Dayka Gábor utca közti terület)
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 14. SZERDA. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SASHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 21. SZERDA. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
SZENTIMREVÁROS, LÁGYMÁNYOS
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 26. HÉTFŐ. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
GELLÉRTHEGY
Amennyiben jelentkezéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt, akkor az alábbi napon kell KIKÉSZÍTENI az ágakat: 2025. MÁJUS 28. SZERDA. A tényleges APRÍTÉKOLÁS A KÖVETKEZŐ NAP(ok)on történik 8 és 16 óra között. A később kihelyezett zöldhulladékot nem áll módunkban elszállítani!
Ágaprítási információk
Az aprítandó anyag várható mennyisége
Az ingyenes aprítékolási szolgáltatás keretében regisztrált címenként max. 5 m3 zöldhulladék (kb. 2,5 m hosszú, 2 m széles, 1 m magas kupac) aprítása biztosított. Kérjük, hogy az aprítékolásra váró ághalom paramétereit pontosan - lemérve! - adja meg, mert csak így tarthatóak a szolgáltatás elvégzésére kiválasztott időpontok! Segítő közreműködését köszönjük! Tört értéket is megadhat pl.: 1,5 (egy tizedes pontosság elegendő, tizedes VESSZŐvel beírva). Kérjük, hogy a mezőkbe CSAK SZÁMOT írjon be!
méter
méter
méter
Ha becsült értéket ad meg, kérjük, gondolja át, hogy maximum saját magasságáig tud kényelmesen felpakolni egy halmot.
A ház előtt 12 méter (3 személyautónyi) helyet kell biztosítani a teherautónak és az aprítógépnek.
Előkészítés
Az aprítékolási szolgáltatáshoz az ágakat, gallyakat az alábbiak szerint kérjük előkészíteni: Maximum 15 cm átmérőjű, szennyeződésektől mentes gallyak aprítékolhatók, amelyeket nem kell összekötni, sem feldarabolni, csupán a vastagabb végükkel egy irányba rendezni. A gép füvet, falevelet nem tud aprítékolni, kivéve a gallyakon, ágakon található leveleket.
Kérjük, lehetőség szerint az ingatlan elé helyezzék ki az aprítékolásra előkészített ágakat, mert - a nagy számú jelentkezés miatt - munkatársainknak nincs ideje és kapacitása az ágak kihordására.
Az apríték kezelése
Az aprítékolás során a kiindulási anyag kb. hatodára esik össze! Pl: Ha az aprítékolásra váró anyag paraméterei: 3m x 2m x 1m, azaz 6 laza köbméter, akkor a keletkező apríték kb. 1 köbméter
Kizárólag az Újbudai aprítékolási akció lebonyolítása során.